Négy nagyon gázos hét áll a hátam mögött. Ebből kettőt mankóztam, a többit pedig bicegéssel töltöttem. Szombaton voltam dokinál és megkaptam az áldását egy vasárnapi Eplényi próbacsúszásra. Igaz nagypapiban szabadott csak csúszkálnom, de még ez is jobb mint az otthoni szenvedésnél. Január végéig térdgéppel kell csúsznom, de utána gőzerővel mehet tovább a szezon.
Eplényben mondjuk még csak egy handrail volt, de készült már a box, előkerült mé egy korlát és a kicker érkezőjét is lehetett már látni, szal egész komoly kis park lesz pár héten belül. Ahogy Zolika szokta mondani "nem túl magas, az íze sem az igazi, de a MIÉNK!" ;)
2008. december 29., hétfő
2008. december 9., kedd
December 4. Guitar Hero session
Lent ülök az RHban, amíg a többiek a hegyen ragyogó napsütésben az orkánnal harcolnak. Elvileg 2 felé indulunk, estére pedig már Fanni művésznővel iszogatok majd valahol a cityben. Addig is RideHouse Rocks! - Guitar Hero :)
December 3. crash- 4 weeks off
Gyönyörű idő, patent park, edzőbá, erős szél. Ez volt a jellemző a szerdai napon, ahol aztán sikerült egy 900ból kinyírnom a térdemet.
A történet a következő: Megérkezett Atyő és minden aggályomat szétoszlatva egy nagyon komoly kis edzést tartott nekünk, ahol készült pár nagyon jó fotó és sokat segített a grabeztetésben. Az egyetlen kis baj csak az volt, hogy nagyon erős volt a szél és nem lehetett belőni, hogy mennyivel kell nekimenni a kickernek. Egész nap így, vagy úgy de sikerült megoldni a szélparát, egészen az uccsó feladatig, ahol 9kilót kellett tolni. A feladat nem para, úgyis ugrottam aznap már egyet...csak kell egy kis speed, kihagytam az első kickert, begugoltam a második nekimenőjén és még kaptam egy kis széllöketet a levegőben. Így már sikerült is leszállni a legaljába, ahol kicsi térdem beszaladt magam alá... kórház, rögzítő, 2 hét mankó, 2 hét gyógytorna - Eplény off, Aréna Slide off... FUCK!
Azért itt van még 2 kép az edzésről.

2008. december 2., kedd
December 2. Dachstein
Annyira nem volt szép időnk. Délelőtt kisütött a nap,kickereztünk egy kicsit... sajnos csak utána sikerült előszedni a camet.
2008. december 1., hétfő
December 1. Planai
Tegnap este érkeztünk a szövi edzőtáborba, ahol Sticoék mindent elkövetnek hogy a camp elnyerje a kellő komolyságot.. idáig több-kevesebb sikerrel halad a dolog. Reggel nagyon para idő várt minket. Kiderült, hogy Dakit bezárták az erős szél miatt, idelent szakadt az eső és ködös volt. Már felmerült az ötlet hogy nem is megyünk fel a hegyre, amikor mégiscsak összekaptuk magunkat és páran nekimentünk a projectnek, hatalmas nagy mázlinkra. Igaz a völgyben szakadt az eső, de addigra fent leszakadt 40 cm hó és egy árva lélek sem volt a hegyen. Pow-pow mindenhol!!! Kicsit késöbb még a nap is kisütött... egész nap csak osztottuk a púúúdert, ahol csak lehetett :)
Két easy linet még sikerült lecamezni:
Késöbb pedig Ádi edzőbáá tartott nekünk egy fullos kis délutáni nyújtást, erősítést.
Most még jön egy Penyec féle húsos rízs + Marci féle gulas Suppe, és ha ez mind lement, lenézünk még Slatyiba Gumiasztalozni egy kicsit.
Holnapra, ha minden szépen müxik, felnézünk Ramsauban Jibbelni, vagy a Planaion megnézzük a ma talált BC ugrót.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)